Previous Next

Sikóernyős mentési gyakorlat

Egyesületünk immár öt éve rendelkezik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nemzeti minősítési rendszerében megszerzett árvízi és vízi mentési, búvártechnikai, valamint kötéltechnikai mentő tevékenységre jogosító minősítéssel, amelynek komoly személyi és tárgyi feltételi vannak. Ezeket a mentési módszereket időről-időre gyakorolni kell, és azokat meg kell ismertetni az időközben csatlakozott új tagokkal és együttműködő partnerekkel is, aminek érdekében a Nagykürtösi Járási Tűzoltó Szövetséggel összefogva, határon átnyúló gyakorlatot szervezett egyesületünk szombaton. Ennek keretében az alpintechnikai végzettséggel rendelkező tagjaink átismételték, hogy hogyan kell egy fáról biztonságosan a földre juttatni egy sérültet, miközben a többiek a járműveinkre málházott, a közelmúltban beszerzett elsősegély-nyújtási, valamint betegmozgató eszközökkel ismerkedtek meg. A gyakorlat második felében egy valós mentési feladatot igyekeztünk bemutatni, ahol a mentés irányítójának a rendelkezésre álló, kevés adat alapján kellett megszerveznie és irányítania egy nehezen megközelíthető helyen kényszerleszállást végrehajtó, és eközben egy fa tetején fennakadt siklóernyős felkutatását és kimentését. Ennek során a Balassagyarmat és Csesztve között található Dézsa-patak völgyét átkutatva sikerült a mentőegységeknek megtalálni a fán lévő "sérültet", akit alpinistáink biztonságosan a földre juttattak, majd az egészségügyi csoportunk tagjai elsősegélyben részesítettek és előkészítettek a kagylóhordágyban történő szállításra. Ezután a nehezen járható terepen támkerék segítségével, a meredek partfal miatt kötélbiztosítás mellett szállítottuk fel a "siklóernyőst" a földúton várakozó gépkocsikhoz. A gyakorlatra ellátogattak együttműködő partnereink közül a Karancs Speciális Mentőszolgálat, Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület képviselői is. Köszönjük szépen a Visegrádi Alap (International Visegrad Fund) támogatását!

Köszönjük, hogy ti is segítetek nekünk...!

Támogatóink

Tűzgyújtási tilalom

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hírei

Szervezetünk a Palóc Mentőcsoport tagja

 
© 2020 Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület - minden jog fenntartva