Previous Next

Nógrádgárdony, évértékelő

Jó hangulatú, vacsorával egybekötött évzáró-évértékelő rendezvényt tartott Nógrádgárdonyban, a Kulcsárházban szombaton este az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület. Az ez év májusában létrejött szervezet tagjai és meghívott vendégei áttekintették az egyesület eddig elért eredményeit, felvázolták a fejlődési, továbblépési lehetőségeket és meghatározták a jövő év feladatait.

A rendezvényt Komjáti István, Csitár és Nógrádgárdony községek polgármestere nyitotta meg, aki nagy örömét fejezte ki amiatt, hogy az apró, lassan bizony elöregedő faluban egy új, fiatalokkal és élettel teli egyesület jött létre, amely tevékenységében messze túlmutat nem csak a település, de a megye határain is, ezzel az ország más részeire is eljuttatva a népdalban megénekelt hegyek alatt elterülő, takaros kis falu jó hírét.
 
Ezután Seidel Levente, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, röviden összefoglalva a megalakulás óta eltel alig több, mint fél év eseményeit. Megállapítása szerint az élet igazolta, hogy helyesen döntöttek, amikor ez év májusában létrehozták az egyesületet, amelyben egészen különleges mértékű humán erőforrás összpontosul. Így többek között tucatnyi kiváló úszó, három búvár, három hegymászó, két ipari alpinista, két (hamarosan pedig három) komoly kutyás szakember, hat síző, három hivatásos és két nyugdíjas tűzoltó mellett jogász, pénzügyi szakember, újságíró és európai uniós pályázati programokat az elejétől a végéig lebonyolítani képes vidékfejlesztési szakember is megtalálható a tagok sorában. Mindez hatalmas kincs, amely jó hangulattal, tenni akarással, elszántsággal és nem hétköznapi mértékű alkotókészséggel párosul, és ez tette lehetővé azt, hogy az egyesület ilyen gyorsan működőképessé váljon. Az egész egyesület nevében fejezte ki köszönetét az elnök a viszonylagos közelségben tevékenykedő három, nagy múltú és nagy tapasztalatú különleges mentőszervezetnek, a Pest Megyei Kutató- Mentő Szolgálatnak, a Kékes Kutató- Mentő Alapítványnak és a Karancs Speciális Mentőszolgálatnak, akik Pest, Heves és Nógrád megye lakóinak biztonságát szolgálják már hosszú évek óta, és akik az első perctől kezdve, önzetlenül segítik az Ipoly-völgyi Mentőegyesület szakmai fejlődését. Nagy köszönet illeti azokat a támogatókat is, akiknek segítségével anyagilag is el tudott kezdeni saját lábára állni az egyesület.
 
Ezt követően a jelenlévők vetített képes előadás keretében idézték fel az elmúlt jó fél év eseményeit, a bevetéseket, tűzoltásokat, műszaki mentéseket, bemutatókat, legkülönfélébb és egyre komolyabb képzéseket, csapatépítő tréningeket, bográcsozásokat, családi napot. A múlt áttekintése után a jövőbe is néztek a tagok, meghatározva a következő év legfontosabb feladatait, amelynek középpontjában a jó hangulat, a csapatszellem, az állandó tanulás és a nyári, öt szakterületet felölelő minősítő vizsgára történő felkészülés áll.
 
Ezután az egyesület elnöke ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá a három, nagy tapasztalatú különleges mentőszervezet megjelent vezetőjével, amely megállapodások rögzítik a közös képzések, gyakorlatok és a kölcsönös segítségnyújtás feltételeit, az immár intézményesített kapcsolattartás módját, így az állandó elérhetőségeket is.
 
Hozzászólásában Berecz György tűzoltó ezredes, tűzoltósági tanácsos, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója gratulált a fiatal egyesület eddig elért eredményeihez, ahhoz a hatalmas lelkesedéshez és fejlődő szaktudáshoz, ami a tagságot jellemzi, és rámutatott arra, hogy a most megkötött együttműködési megállapodások nagy távlatokat nyitnak meg, ugyanakkor nagy felelősséget is rónak az egyesületre. A társ mentőszervezetek vezetői közül Balázs László felszólalásában kiemelte, hogy ritka eset, amikor egy egyesület kifejezetten tanulni szeretne a másiktól, és ebben a Pest Megyei Kutató- Mentő Szolgálat nagyon szívesen segít, ahogyan Lakatos Gyula, a Kékes Kutató- Mentő Alapítvány titkára is a tapasztalatok, a tudás további átadását ígérte. Határ Károly, a salgótarjáni székhelyű Karancs Speciális Mentőszolgálat elnöke pedig azt emelte ki, hogy nagyon szeretnék, ha Nógrád megye nyugati felében is létrejönne egy jól működő, az övékhez hasonló mentőszervezet, ezért segítik már az első pillanattól kezdve az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület munkáját.
 
Az évzáró rendezvény hivatalos részét vacsora követte, ahol nagy sikert aratott az eredeti erdélyi recept szerint készített töltött káposzta, majd pedig éjszakába nyúló, jó hangulatú baráti beszélgetés zárta az összejövetelt. Azt az összejövetelt, ahol féléves előkészítő munka eredményeképpen Pest, Heves és Nógrád megyét felölelő, intézményesített együttműködés jött létre a különleges mentőszervezetek között, amely az elkövetkező években talán országos méretű, szerteágazó koronájú, erős fává terebélyesedik majd, amelynek csemetéjét itt, Nógrádgárdonyban ültették el ezen a hűvös, téli szombat estén.

Szöveg és képek: Dr. Renner Péter, Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület

Köszönjük, hogy ti is segítetek nekünk...!

Támogatóink

Tűzgyújtási tilalom

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hírei

Szervezetünk a Palóc Mentőcsoport tagja