Mint arról a sajtóból már sokan értesültek, a magyar gyermekek meghívására november végén egyhetes hivatalos látogatásra hazánkba érkezett lappföldi otthonából, Rovaniemi-ből a Mikulás. A Jóságos Öreg megbeszélést folytatott a hazai gyermekotthonok lakóival, gyermekkórházakat, iskolákat, óvodákat keresett fel, gyermekintézmények vezetőivel tartott kétoldalú tárgyalásokat, és számtalan nyilvános rendezvényen vett részt.
Arról azonban ez idáig semmilyen hír sem szivárgott ki, hogy a Nagyszakállúnak voltak hazánkban szigorúan titkos programjai is, amelynek keretében többek között a volt rétsági honvédségi laktanyába is ellátogatott. Az elhagyatott, ódon épületek falai között zajló operatív akcióban egyesületünk tagjai készültek fel arra az esetre, ha a Mikulás esetleg szerencsétlenül járna, miközben hatalmas puttonyával tetőről-tetőre szökken. Tagjaink a Kékes Kutató- Mentő Alapítvány és a Karancs Speciális Mentőszolgálat nagy tapasztalatú szakembereinek irányításával gyakorolták az alpintechnika alkalmazását, a kötélpálya kiépítését, a sérültek magasból történő lementését, sőt, még a mentőállvány használatát is arra az esetre, ha már túl későn, „félúton” derülne ki, hogy egy kémény lényegesen szűkebb annál, mint ahogyan az az Öreg nyilvántartásában eredetileg szerepelt.
Az egész napos gyakorlat során tagjaink minden elképzelhető helyről sikeresen mentették le, illetve ki a Télapót, aki elismerése és köszönete jeléül csokoládéval ajándékozta meg a mentőcsoport tagjait és kísérőiket.