Szokolyán és a Nagy-Hideg-hegyi Túraközpontban tartottunk képzést tagjaink, valamint a börzsönyi mentési feladatokba bekapcsolódó önkénteseink számára a közelmúltban. A kétnapos rendezvényen először mentőtiszt tagtársnőnk tartott előadást a betegellátás legfontosabb ismereteiről, majd pedig képzett elsősegély-oktató tagtársnőink irányításával átismételtük az újraélesztés elméleti és gyakorlati ismereteit. Ezt követően mentőápoló tagtársaink vezetésével a kimentés és a betegmozgatás módszereit gyakoroltuk, illetve a járműveinkre málházott mentőtáskák felszereléseivel, azok használatával ismerkedtünk. Ezután vendégelőadóként a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője mutatta be a szolgálat működését, a közelmúltban történt, legemlékezetesebb bevetéseit és a nemrég készenlétbe állított, legújabb gépkocsiját. Vasárnap a börzsönyi önkénteseink számára tartottunk gyakorlatot Királyrét közelében az erdőben, ahol mentőtiszt és mentőápoló tagtársaink segítségével gyakorolták a terepen történő betegellátást és a sérültek kimentését. Köszönjük szépen a Visegrádi Alapnak (International Visegrad Fund) a képzés lebonyolításához nyújtott támogatást!