Visegrádi Alap

Egyesületünk első alkalommal nyert nemzetközi pályázaton támogatást: a Visegrádi Alap közel tízezer Euro (több, mint hárommillió Forint) forrást biztosít a Nagykürtösi Járási Tűzoltó Szövetséggel közösen benyújtott, "Cross-border civil collaboration for LIFE" (Határon átnyúló polgári együttműködés az életért) elnevezésű programunkhoz. Ennek keretében az elkövetkező, közel másfél évben közös alpintechnikai, búvár, kishajó-vezetői, illetve speciális járművezetői képzéseken és felkészítő gyakorlatokon fogunk részt venni annak érdekében, hogy baj esetén minél hatékonyabban tudjunk majd segíteni a határ mindkét oldalán. Köszönjük szépen az International Visegrad Fund -nak (a Visegrádi Alapnak) a támogatást, Altsach Andreának pedig a magas színvonalon, angol nyelven elkészített pályázati anyagot és a projekt-menedzsmentet!

 

 

Köszönjük, hogy ti is segítetek nekünk...!

Támogatóink

Tűzgyújtási tilalom

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hírei

Szervezetünk a Palóc Mentőcsoport tagja

 
© 2020 Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület - minden jog fenntartva